AZ ÉDEN ÍRÁSA
Az Édenkert sok nép mitologikus hagyományában a boldog
ősállapot helyszíne, amely az ember eredendő bűne miatt visszavonhatatlanul
elveszett. Azóta az emberi élet örök célja, hogy visszaszerezze az ott élvezett
paradicsomi boldogságot. A jelen tanulmányban megpróbáljuk csökkenteni e veszteséget
az Éden íráshasználatára utaló adatok felmutatásával.
Tudatában vagyunk annak, hogy
az alább következő adatok és összefüggések az elfogadott írástörténeti és
nyelvtörténeti képpel összeegyeztethetetlenek. A rájuk épülő álláspontunk
megfogalmazása elől mégsem térhettünk ki, mert a létező párhuzamok magyarázatot
kívántak. S csak akkor adhattunk helyes magyarázatot e párhuzamokra, ha az
írástörténet kezdeteit az őskőkor mélyére helyeztük.
Több olyan mitológiai, nyelvi
és jelpárhuzam létezik ugyanis, amelyek egymástól nagy időbeli és földrajzi
távolságra lévő rendszerekben bukkannak fel. Közéjük tartozik néhány eurázsiai-amerikai
jelmegfelelés is, amely az írás kőkorszaki kezdeteit bizonyítja, ha ezek a
jelkészletek genetikusan összefüggenek. E genetikus kapcsolatot az alábbiakban
egy székely jelekkel olvasható anaszazi felirat (1. ábra) segítségével vizsgáljuk
meg. Ez a rövid felirat az emberiség s egyúttal a magyarság legkorábbi, ismert
(másolatokban fennmaradt) írás- és nyelvemléke.
A kőkori jelkészlet napjainkig
nyúló használatát már mások is felvetették. Például Eliade szerint az európai
parasztok szokásai, képzetei és szimbólumai sok esetben ősibb kultúrfokot
képviselnek, mint az, amelyik a klasszikus görög mitológiákban tükröződik
(1996/80,153).
Eliade ugyan nem mutat be példákat,
de ilyeneket mi is találhatunk, ha összevetjük az európai parasztság és a
Kolumbusz előtti Amerika jelképeit. Az amerikai indiánok ugyanis Ázsiából
vándoroltak mai hazájukba még a kőkorszakban. S ha találunk az indián hagyatékban
az európai parasztsággal közös szimbólumokat és írásjeleket; akkor azok nem
csupán korábbiak a klasszikus görögökénél, hanem miattuk a kőkor kulturális
teljesítményét is magasabbra kell értékelnünk.
Néhány jel arra mutat, hogy
e kőkori kultúra gyökerei az Édenbe vezetnek.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| A Szent Koronán több „jm”
ligatúra (jelösszevonás) is található, például az abroncs Krisztusának
a térdén (jobbra), Szent Györgynek pedig a könyökén
(balra). Ez arra is utal, hogy a Szent Korona készítői ismerték azt
a kereszténység előtti világteremtés-mondát, amely szerint a hegyek
az első ember csontjából keletkeztek. |
|||
1. ábra. Az anaszazi
indián edény (balra fent, Clark nyomán), a csángó-magyar hímes tojás (középen)
és - a zománcokon lévő „jm” ligatúrákat is figyelembe véve - a magyar Szent
Korona szimbolikája és jelkészlete (a körbe zárt kereszt, a kacskaringó és
a hegyek rajza) azonos
Véletlen hasonlóság?
E távoli jelkészletek párhuzamainak alapos elemzésére nem került sor, mert az írástörténészek általában hangoztatott álláspontja szerint csupán véletlen egyezésekről lehet szó. E szkeptikus szerzők azonban nem ellenőrizték állításaikat a szükséges gondossággal. A véletlen egyezés bizonyítékaként felmutatott példáik is az egyszerű jelformák közül valók: rendszerint csak 1-2 vonalból állnak. Ezek az egyszerű jelek nem képviselik a teljes jelkészletet s ezért alkalmatlanok a messzemenő következtetések levonására. Hiszen a szokásos lineáris írásjelek is 1-6 elemből (különböző egyenes és görbe vonalakból, meg pontból) épülnek fel. De már a kínai írásjelek jóval bonyolultabbak, előfordul közöttük hatvannál több elemből álló jel is.
A véletlen egyezések lehetőségének
vizsgálatát 1991-ben végeztük el Nemetz Tiborral, a budapesti Matematikai
Kutatóintézet tudományos főmunkatársával. Ennek eredménye a következőkben
foglalható össze: hat alapelem felhasználásával mintegy százmillió egymástól
eltérő lineáris jel képezhető. A lineáris írásrendszerek azonban csak néhány
tucat jelet igényelnek ebből a százmillióból. Ha a lineáris írásrendszerek
jelkészletét egy véletlenszám-generátorral választanánk ki, akkor átlagosan
csak minden százezredik ábécében lehetne egyetlen olyan jel, amelyik már szerepel
egy korábbi ábécében. Természetesen még kisebb annak a valószínűsége, hogy
a fentieknél bonyolultabb jelek egyezzenek, vagy hogy valamelyik új jelkészletben
több azonos jel is előforduljon (Varga/1993).
Ha két jelrendszerben mégis
több egymásra hasonlító bonyolult jelet találunk, akkor annak oka nem a véletlen,
hanem a genetikai kapcsolat. Korábban azt feltételeztük – s néhány példával
bizonyítottuk is – hogy az egymással genetikus kapcsolatban lévő jelrendszerek
közös őse egy elemi erejű vallásos szimbólumrendszer, amely sokkal mélyebben
beépült a kultúránkba, mint azt gondolnánk.
Az amerikai indiánok sokszínű jelkészletének van egy
elterjedt alaprétege, amelyikben a jelformák jó része egyeztethető eurázsiai
jelformákkal. Az egyező jelek bonyolultak, esetükben tehát a véletlen egyezés
kizárható. Amiből nyilvánvaló, hogy ez az indián jelkészlet eurázsiai eredetű.
Amerika északi, középső és
déli területein egyaránt megtaláljuk őket edényekre festve, kőbe vésve, szőnyegekbe
szőve, vagy kódexek lapjain. A széles körű elterjedtség miatt vagy arra kell
gondolnunk, hogy mindegyik bevándorló indián népesség ismerte, vagy arra,
hogy a szimbólumok a rendkívüli vallásos jelentőségük miatt terjedtek el egész
Amerikában. Az alkalmazási körülmények (templomok, piramisok égbe vezető lépcsője,
istenszobrok) valószínűsítik e jelek vallásos jelentőségét és segítenek az
értelmezésben.
A jelcsoport jelei közül a
következőkben csak egyetlen anaszazi edény összetett szimbólumát elemezzük
(1. ábra), mert ez is elegendő a mondanivalónk illusztrálására.
[1]
Azt állítjuk ugyanis, hogy
ennek az anaszazi jelmontázsnak a jelpárhuzamok segítségével tisztázható az
értelme s valószínűsíthető két elemi jelösszetevő hangalakja is. Vagyis ezek
az Eurázsiából hozott jelek egy kőkori fonetikus írást (szó- és szótagírást)
képviselnek. Ahogy a maja írás is kőkori szótagírás volt - mert a Kolumbusz
előtti indián Amerika lényegében még a kőkorszakban élt.
Ebből azonban az a meglepő
következtetés adódik, hogy a legkorábbi eurázsiai szótagírások is kőkoriak
voltak. Hiszen az indiánok őseinek hozniuk kellett valahonnan az egyező írásjeleket
s csak Eurázsiából hozhatták.
Ezt erősítő következtetésre
jutott Maurice Pope is az első eurázsiai írások korát és jellegét illetően.
Rámutatott arra a közismert, de meg nem értett tényre, hogy az írásjelek száma
a legfontosabb, zavartalanul továbbélő írásrendszerekben nem csökkent, hanem
szaporodott az idők során. Vagyis a tények nem teszik lehetővé azt, hogy az
írás történetét úgy magyarázzuk, mint a bonyolultból az egyszerűbb felé történő
monoton fejlődést. Amennyiben az ismert tényekből visszafelé extrapolálunk,
akkor egy olyan ősi íráshoz jutunk el, amely egyszerűbb és sokkal inkább fonetikus
volt, mint azt gondoljuk. Az ékírást használó terület peremvidékeiről ismert
nem ékírásos, egymástól látszólag független, csupán helyi jelentőségű írások
a kezdetektől rendelkezhettek a hangjelölés lehetőségével. Nem zárható ki,
hogy mindezen írások nem a sumérből, hanem egy ismeretlen ősi forrásból merítettek
- a sumérrel együtt. (Pope/1966).
Pope nem részletezte, hogy
milyen lehetett ez az ősi írás. Annál azonban többet is mondhatunk, mint hogy
egyszerű volt és fonetikus.
Az extrapoláció eredményeképpen
a legnagyobb valószínűséggel egy 40 - 70 jelből álló rovásírásra következtethetünk.
Rovástechnológiára kell gondolnunk, mert az előidők vadászainak nem sok választási
lehetősége volt. A technológia pedig sok mindent meghatározott. Ezért az írás
jobbára szótagjelekből (szótagjelként is használható mássalhangzójelekből)
állhatott, de magánhangzói és szójelei is lehettek. Azaz az írás egyszerre
adott lehetőséget a szótagoló és a betűírásra. A használat (végső soron a
nyelv) jellege döntötte el, hogy mikor melyik módszert alkalmazták. A jelformák
a rovástechnológiából következően lineárisak voltak.
Mivel az évezredek a fát nyom
nélkül megemésztették, ennek az írásnak egyetlen fába rótt emléke sem maradt
fenn. Maradtak azonban más technológiával rögzített ősi írástöredékek. Az
egyik, kb. 30 - 10 ezer éves nyugat-európai csoport, a jégkorszak leghidegebb
időszakából.
[2]
A másik a kb. 7 - 4 ezer éves kárpát-medencei jelkészlet,
amely már a jégkorszakot követő, felmelegedő időszak terméke.
[3]
A kőkori írásmutatványokon
nagyjából ugyanazok a jelformák ismétlődnek, mint amelyeket a ma is használt
székely írásból ismerünk. Gyakorlatilag ugyanezeket a jeleket azonosíthatjuk
a tepe yahjai jelkészletben, az urartui hieroglif írásban, a hettita hieroglif
írásban, a bübloszi szótagírásban, a szkíták, hunok és avarok által használt
jelek között is. Ezen ősi jelrendszerek mindegyikében a székely rovásírás
kb. 20 jelének meglepően pontos formai megfelelőjével találkozunk. A vallásos
jelentőségük miatt évezredeken át ismétlődő jelek némelyike más írásokban
(például a kínai jelek között) is felbukkan.
Nyilván ezért vagyunk képesek
az anaszazi jelmontázs megértésére, sőt elolvasására is a székely rovásírás
segítségével.
|
|
|
|
|
|
Kínai shan „hegy, domb” (Karlgren 193 b jele) |
Kínai kiu „domb, halom” (Karlgren 994 jele) |
Kínai kiang „lemegy” (Karlgren 1015 b jele) „The graph shows two feet
descending (steps:) a height.” |
Kínai fou „kaptató”
(Karlgren 1108 b jele) „The graph represents stairs
or steps leading down from a height.” |
2. ábra. Szokásos helyzetben
álló, valamint (égbe vezető lépcsőként) az élükre állított hegyek rajza a
kínai írásban, Karlgren megjegyzéseivel; az első két kínai jel a latin „m”
(mons „hegy”), az utóbbi két kínai jel pedig a székely „m” (magas)
megfelelője
M |
|
|
|
A latin „m”
betű
(vö. mons
„hegy”!) |
A nikolsburgi székely „m”
(magas) rovásjel |
A sopronkőhidai avar sótartó
„magas” szójele |
a csornai hun szíjvég részlete víz és hegyek rajzával |
3. ábra. A hegyet ábrázoló jelek
kétféle ábrázolási módja ősi örökség;
Karlgren 1015 és 1108 számú
kínai jelét a csornai hun szíjvég hegyei kötik össze a székely „m” rovásjellel
Az anaszazi edény jelmontázsának szerkezete egy körbe
zárt kereszt. A jelmontázs negyedeiben kisebb ligatúrák ismétlődnek, amelyek
folyót ábrázoló kacskaringóból
[4]
és élükre állított hegyekből állnak. Ez a három jel (a
körbe zárt kereszt, a kacskaringó és a hegyek rajza) a székely rovásírás "f",
"j" és "m" betűjével rokon.
Miért vesszük az anaszazi jelek
párhuzamát a székely írásból, amikor például a latin írásban is hasonló a
"j" és az "m"?
Nos, azért, mert a latin írásban
a három anaszazi jelből csak kettőnek a formai párhuzama található meg, körbe
zárt kereszt alakú jel nincs. De az a két latin betű is kihullik a rostán,
amelyik - formáját tekintve - hasonló lenne két anaszazi jelhez. Már ez a
hasonlóság sem az igazi, mert a latin „m” a természetben szokásos álló helyzetben
ábrázolja a hegyeket, ez azonban nem pontos párhuzama a megfelelő anaszazi
jelnek, mert ott élükre állított hegyeket látunk.
Az akrofónia
[5]
folyamatának rekonstruálásakor is különbség mutatkozik
a két nyelv és írás között a magyar javára. E rekonstrukcióra akkor van lehetőségünk,
ha az adott nyelvben találunk olyan ősi szót, amely a (képszerű) betűvel ábrázolt
dolgot jelenti s a megfelelő (a betű által jelölt) hanggal kezdődik.
A latin és a székely „j” betű
formailag hasonló (hullámot, vagy folyót ábrázol) és mindkettő a „j” hangot
jelöli. Azaz valamilyen „víz” jelentésű, „j”-vel kezdődő szót kell találnunk.
A magyar jó "folyó" szó
meg is felel e követelménynek, a latin fluvius "folyó" azonban nem.
S ugyanez a helyzet az "m"
betű esetében is: az „m” megtalálható a magyar magas szó kezdőhangjaként, de hiányzik
a latin altus "magas"
szó elejéről.
Mielőtt továbblépnénk, meg
kell válaszolnunk egy lehetséges ellenvetést. Az olvasó ugyanis joggal kérdezhetné
meg, hogy az „m” akrofóniájának rekonstrukciójakor miért a magas és
miért nem a hegy fogalomjelét keressük? Ez esetben a hegyet jelentő
latin mons szó (meg a hegyet ábrázoló latin „m” betű) felelne meg,
és a magyar hegy szó (meg a hegyet ábrázoló székely „m” betű) hullana
ki a rostán.
[6]
A kérdés eldöntéséhez a kínai
írás segítségét vettük igénybe (2. ábra). Ott ugyanis a két jelformához eltérő
jelentés tartozik. A szokásos helyzetű (a latin „m”-re hasonlító) grafikai
változat a kínai írásban is „hegy”-et jelent. A lépcsőszerűen használható,
élükre állított hegyek (Karlgreen 1015 és 1108 sz. jeleinek) jelentése azonban
„magasból való leereszkedés”, vagy „magasból levezető lépések”, tehát mindkettő
a magas fogalmához kapcsolódik.
[7]
Mivel az anaszazi jelforma – mint arról fentebb már esett
szó – élére állított hegyeket ábrázol, nekünk csak egy magas jelentésű
fogalomjelből keletkezett betű felel meg. S a székely „m” betű ilyen, a latin
azonban nem (3. ábra).
Ez egyrészt azt jelenti, hogy
a kérdéses három jelet nem a latinok találták fel – ahogy ezt eddig is tudtuk.
Másrészt azt jelenti – s ez már eltér attól, amit az írástörténészek hangoztatnak
– hogy ezt az írást a magyar nyelv ősét beszélő nép alkotta meg.
|
|
4. ábra. Az Éden térképe az Isten által teremtett, rendezett (s ezért
kereszt alakú) szárazfölddel, a kacskaringózó négy szent folyóval, az égbe
törő négy hegységgel és a mindezt körülölelő óceánnal; ez a térkép és a Ten/den
istennév teszi érthetővé, hogy miért jelöli a kereszt és az X általában a
„t” és „d” hangokat a legkülönfélébb ábécékben
De nézzük meg a három jelet
közelebbről!
A körbe zárt kereszt az Éden
végletekig leegyszerűsített térképe (4. ábra). Ebből a kör az Édent ölelő
tengert, a kereszt meg a szárazföldet jelképezi. Az Éden
[8]
az a hely, ahol a teremtés elkezdődött, s ahonnan a rend
– Noé fiainak köszönhetően – az egész világon elterjedt. E magyarázatot az
1. ábrán látható párhuzam segít elfogadni. A csángó-magyar hímes tojás a világ
teremtésekor szerepet játszó világtojásra, jelei pedig (mint látni fogjuk)
a Földnek az Édenből kiinduló benépesítésére emlékeztetnek. Jelmontázsa az
anaszazi ligatúránál pontosabban adja vissza az Éden földrajzi viszonyait.
Csupán négy folyó- és négy hegyszimbólumot tartalmaz, a valóságos tájnak jobban
megfelelve. A körbe zárt kereszt a székely-magyar rovásírásban az "f"
hangot jelöli, amely a Föld szójeléből
rövidült le az akrofónia során. E feltételezés jogosságát az asztrológusok
és a kínai írás hasonló alakú "Föld" jele is alátámasztja.
A hullámtarajra
emlékeztető kacskaringó (illetve annak a rovástechnológia miatt szigonyhoz
hasonlóvá vált megfelelője) a székely-magyar rovásírásban a "j"
hang, egyúttal a jó szó jele. A
magyar jó egyrészt az Isten jelzője,
másrészt "folyó" jelentésű is – összefüggésben azzal, hogy a sztyeppi
népek a folyókat a folyó istene miatt tisztelték.
[9]
A kacskaringó egyúttal a Tejútra is utal – tehát a magyar
ősvallásban az Istennel azonos világoszlop egyik jele.
[10]
A lépcsőként
ábrázolt hegyek a székely rovásírás "m" jelével azonosíthatók. Ez
az "m" a magas szó jeléből
keletkezett (vö. mál, mart, mező, megye!). Mészáros Gyula szerint a magyar magas szóból (a heftalita hunok magyar nyelvéből) keletkezett az utóbb
széles körben elterjedt mágus megnevezés.
A lépcsőre emlékeztető ábrázolási mód a világoszlop eget és földet összekötő
szerepére utal. Azaz itt is vallásos fogalommal, a világoszlop megszemélyesítésével
találkozunk.
A kacskaringót és a hegyek rajzát azért vonták össze,
mert mindkét jel a megszemélyesített világoszlop jele. Ezért eleve feltehető,
hogy a ligatúra annak az Eurázsia-szerte felbukkanó mitikus ősalaknak a nevét
rejti, aki a világ teremtésekor (ég és föld szétválasztásakor) az eget alátámasztotta,
s akinek testrészeiből (csontjából, hajából stb.) keletkezett a világ.
Az anaszazi jelmontázs, ha a jeleit szójeleknek tekintjük,
a székely jelek rekonstruált szóértékei alapján "Jó ma(gas)", vagy
"Jó má(gus)" értelmű.
Amennyiben nem a képszerű szójeleket
értelmezzük, hanem a székely-magyar betűk hangalakja alapján olvassuk a ligatúrát,
akkor a "jm" hangalakot kapjuk. Ezt a kiejtés érdekében magánhangzókkal
kell kiegészítenünk, s némi joggal gondolunk az "ó" és "a"
hangokra, azaz a Jóma hangalakra. Mint látni fogjuk, ez egy Eurázsiában és
Amerikában egyaránt ismert isten neve.
De mi valószínűsíti, hogy az
indiánok is a „Jóma”, vagy a „Jóma földje” hangalakot olvasták ki e jelekből?
Több megfontolás is erre utal, de van nyelvi bizonyítékunk is. (Előre kell
bocsátanom, hogy a harmadik jel esetében nem sikerült az indián hangalakot
valószínűsíteni, ezért a továbbiakban csak a Jóma névvel foglalkozunk.)
Az egyik megfontolásra okot
adó körülmény az, hogy az indián, a magyar, a kínai és a latin írás – mint
az „m” példáján láttuk - egyetlen kőkori ősírás leszármazottjának tűnik, amely
a magyar nyelv ősét szolgálhatta. Ezért (legalább kiinduló hipotézisként)
okunk van azt feltenni, hogy az indián felirat a székely jelek és a magyar
nyelv segítségével olvasható. Az írástörténészek szokásos módszere ez, hogy
a rokon írásrendszerek segítségével próbálják megfejteni az ismeretlen írások
első szavait. Ez az írástörténeti gondolatmenet a Jóma hangalak feltételezését
támogatja: a székely jelek alapján ez olvasható le az indián edényről.
A másik ok mitológiai természetű.
A jelformákat elemezve azt feltételeztük, hogy egy isten nevére számíthatunk,
akinek szerepe lehetett a teremtésben. Nos, a mitológiában meg is találtuk
ennek az istennek a nevét, széles körben elterjedve, ahogyan ez egy kőkori
istenség nevétől el is várható.
A finnugor népek
hasonló szavait Kállay Ferenc (1861/246) említi: A finn népek közt – mint
írja - még ma is vannak ima, vagy juma főistennek bálványképei,
melyeknek áldoznak. A névleírás különböző az íróknál, de a közértelem szerint
ugyanazon fő lényt jelentik. A votjákoknál inma, ilmar, inmár alakot
találunk. „Müllerben (Der ugrische Volksstamm II. B.) jumar, juma (=ima)
jumala változó alakzatjai ugyanazon egy szónak, honnan a papok neve jommas
(=imás), Schefferben (Lappland Frankf. 1675) jumula, jumal, immel, ibmél,
jubmel nevek állanak, s az immel … = isten, a lapp ősi hagyomány Jumi törzséből
származtatja a népet, ki patriarcha volt. Arndt szótárában, jumas, jamas vogul
szóformák jó értelemben, jumala, jummal, jubmel, ibmel, jumu isten nevek s
jumonu istenasszony említtetnek. … Mohne (Geschichte des Heidenthums Leipzig
1822. I. B.) (szerint) a Teremtő fabálványát lapp földön jubmelnek
írják … Sándor István már a finn juma, s a magyar ima gyökszót egynek vette.”
|
|
|
|
|
A Szent Korona boltozatának
Krisztus-képén a vállcsont íve pótolja a hegy rajzát
|
Mongóliai kőszobor, amelyen
a csontok (a váll és könyök) íve pótolja a hegy rajzát |
Japán
terrakotta figura a Kr. e. III. évezredből, térdén a Jóma ligatúra |
|
|
|
|
|
Részlet
a drezdai maja kódexből, az istenalak kötényén a Jóma ligatúra |
Mexikói
agyagszobor kb. Kr. e. 1500 - 100 tájáról, kötényén a Jóma ligatúrával |
A
totonák piramis égbe vezető lépcsője mellett a „jm” ligatúra |
5. ábra. Az ábrázolási hagyomány szimbolikája Eurázsiában
és Amerikában is hasonló
Juma a
mari mitológia főistene. Ő teremti a világot a kópé Keremettel együtt, aki
vadkacsa alakjában úszkált a vízen, amikor Juma megparancsolta neki, hogy
bukjon a víz alá, és hozzon fel földet a víz fenekéről. Fehér lovat áldoztak
neki. (Mitológiai/I/544).
Jumala a karél és a finn, valamint
az észt (Jumal alakban) népi mitológiában az isten (természetfeletti
lény, égisten) összefoglaló, közös megnevezése. A kereszténység felvétele
után a keresztény istent jelölte.
Az iráni mitológiában Jima
az emberiség ősapja, a Nap fia, a civilizáció megteremtője, a társadalmi felépítmény
megszervezője, az ezer évig tartó aranykor alatt a világ uralkodója. Uralma
idején nem volt betegség, öregség, halál, vagy erkölcstelenség. Jima építette
az első vará-t (ez magyarul vár,
város). Gőgjének és bűnbeesésének köszönhetően
ért véget az aranykor.
Hasonló ősalak az indiai és
más mitológiákban is szerepel. Például a germán Ymir az első óriás (és az
első emberszabású lény), megölése után a húsából lett a föld, véréből a tengerek,
csontjaiból a hegyek, koponyájából az égbolt, hajából az erdők.
[11]
A japán mitológiában pedig Jimmu-nak hívják a Nap fiát,
aki egyúttal az első istencsászár (tenno)
[12]
is.
Ezek a mitológiai párhuzamok
alátámasztják a fenti Jóma olvasatot, mert a jelek képi tartalma alapján feltételezhető,
hogy ugyanarról a teremtésben résztvevő istenről van szó.
Az indián hangalakot valószínűsítő
harmadik körülmény az, hogy a várt Jóma megfelelője az amerikai indiánoknál
is kimutatható, méghozzá vallásos jelentőségű szavakban.
Mint azt Otto von Sadovszky
írja: „Since the Penutian word jom is probably the most significant word
in California, let us consider in detail its occurrence.” Amivel csak
egyetérthetünk. A régi kaliforniai penut indiánok jom szava számunkra
valóban a legfontosabb szó. Olyan eset, amely alapos megfontolásra késztet.
|
|
|
|
6. ábra. Magyar
hímestojás a ma „kakastaréj”-nak nevezett mintával (balra), misték függő Mexikóból
(középen) és mocsika templommodell Peruból (jobbra) – mindhárom Jóma isten
kőkorszaki írással rögzített nevét őrzi
A maidu indiánoknál a sámán
neve yomi. A wintu indiánok nyelvében a yom „mágikus, természetfölötti”.
A jomu szó a bodegáknál „to like, to love”, a miwok indiánoknál pedig
„nevetés” jelentésű. (Mindezek keletkezhettek egy istennévből, annak szokásos
devalvációja során – VG).
Sadovszky hasonló szavakat
talál a voguloknál, amelyek tövét a magyar jó szóval veti össze: a
jomas „jó, megfelelő, szép, szerencsés”; a james khum pedig
„orvos” – s az orvos a sámánnal azonos.
[13]
Ezek a nyelvi adatok megerősítik az indián ligatúra székely jelekkel történt olvasatának helyességét. A fenti indián szavak ősforrása egy Amerikába vitt eurázsiai isten neve. Ezzel megtaláltuk azt az indián szót is, amelyet az anaszazik az edényre írtak. Igazolódott, hogy ezt az amerikai indián feliratot joggal kíséreltük meg elolvasni a székely írás segítségével.
A hasonló egyezések felvetik
a távoli etnokulturális rokonság kérdését.
[14]
Az Otto von Sadovszky által bemutatott párhuzamok az ugorok
és a penut indiánok nyelvi és vallási rokonságszerű kapcsolatát bizonyítják;
17 neves kutató pedig egy közös cikkben az ugorok és az indiánok genetikai
rokonságát alátámasztó adatokat tett közzé (Ornella/2000/1155). Ráadásul a
népzenei kapcsolatok közvetlensége legalább annyira meghökkentő
[15]
, mint a további írásemlékekkel igazolható írástörténeti
kapcsolat (7. ábra). A felsorolt érvek miatt nincs okunk kételkedni az olvasat
helyességében.
|
|
|
|
Afrászijábi „Jóma” névligatúra |
|
|
|
|
|
Afrászijábi szójelek |
|
|
|
|
|
Kájoni székely rovásbetűi |
|
|
|
|
7. ábra. X. századi
afrászijábi cseréptál a „Jóma szár földje” felirattal
(vö. sumér/akkád
sarru „király”; az Apolló napistennek megfelelő szkíta Oitosyr Utu sar „Üdőúr, Időkirály,
Napkirály”!)
az anaszazi ligatúra
eurázsiai párhuzama azon a területen, ahonnan a honfoglaló magyarok elindultak
Az Isten által teremtett Édenkert leírását az Ószövetség
őrizte meg. Földrajzi azonosítását az teszi lehetővé, hogy e szerint az Édenkertnek
négy folyója van, amelyek egy forrásból fakadnak. A négy folyó neve Gihon,
Pison, Tigris és Eufrátesz. Az első két folyónév ma ismeretlen, de csak a
Halüszről és az Arakszészről lehet szó, mert ezek fakadnak a Tigrissel és
az Eufrátesszel közös vízgyűjtő területen (az Ararát tövében). Az Éden tehát
az Ararát tágabb környezete volt.
Az Éden korának
meghatározását az özönvíz időpontjának meghatározásával kell kezdenünk, mert
az Édenkert azt megelőzően létezett. Olyan nedves, esőben gazdag időszakot
kell keresnünk, amelynek során a tengerek vízszintje megemelkedett és jelentős
szárazulatokat öntött el világszerte. E sorok írójának egyik szakterülete
a geológia s egy geológus számára kézenfekvő, hogy a jégkorszakot követő (mintegy
11 000 évvel ezelőtti) olvadással azonosítsa a vízözönt (vö. Verrasztó/1972!).
Amikor a tengerek vízszintje 100-300 méterrel megemelkedvén, világszerte elöntötte
a tengerpart széles, lakott sávját és betört az alföldekre, például a mai
Fekete-tenger medencéjébe is.
Az aranykor elvesztésének említése Jima mítoszában lehetőséget ad további analógiák (a paradicsomi bűnbeesés és az azt követő özönvíz) figyelembe vételére és egyfajta ellenőrzésre. Ha ugyanis e mitikusnak tűnő események történelmi és földtörténeti eseményekkel azonosíthatók, akkor az megerősíti azt a képet, amit az írásjelek koráról alkottunk.
Nyilvánvaló, hogy Jóma királysága
megelőzte a vízözönt és az indiánok Amerikába vándorlását (ez utóbbi legkorábban
talán 40 000 éve, legkésőbb pedig mintegy 11 000 éve történhetett). S ha figyelembe
vesszük, hogy az anaszazi „jm” ligatúra környezete az Édenre utal, akkor még
távolabbi időre kell gondolnunk. Az indiánok ősei legalább a „Föld” jelképet
(és talán a Jóma szót is) végső soron az Ararát tágabb környezetéből
hozták, az onnan kb. 50 000 évvel ezelőtt történt elindulásukkor.
A vízözönről szóló mítoszok részletei és körülményei (ide tartoznak az itt bemutatott írástörténeti adatok is) összefüggő rendszert alkotnak, amely a történetek hitelét garantálja.
Ha a vízözönt a jégkorszakkal
és a jégkorszakot követő árvizekkel helyettesítjük be, akkor olyan időrendet
kapunk, amelyre egyaránt felfűzhető a mítosz, a jeltörténet és a Föld benépesülésének
eseménysora. A vízözön alatt nem csak a jégkorszakot követő olvadást kell
értenünk, hanem általában azt a rettenetes időszakot, amit a mitológiában
jelent: az Isten által az emberiségre rótt büntetés korszakát. Ebbe beletartozik
a jégkorszak is (ezért említik a vonatkozó germán mondák a hóesést). Amiből
következően Jóma királysága az utolsó jégkorszak előtti melegebb periódusra
esik.
A legújabb ismeretek szerint a mai ember, a homo sapiens sapiens mintegy 160 000 évvel ezelőtt alakult ki Kelet-Afrikában. Innen 100 000 éve az Ararát tágabb környékére vándorolt s ott töltötte a következő, kb. 50 000 évet. Ez a világ lehetett Jó mágus országa, ez a kor volt az aranykor, vagy ha úgy tetszik, a körbe zárt kereszttel jelképezett Éden. A boldog korszak kezdete egybeesik a Riss-Würm jégmentes időszak közepével. Volt tehát hely és idő a bajt nem ismerő civilizáció, meg egy ősírás kialakítására. Az aranykornak a Würm jégkor vetett véget, amelynek leghidegebb szakasza mintegy 50 ezer évvel ezelőtt kezdődött s körülbelül 40 ezer évig tartott.
A különböző kutatók eltérő időpontokat és több bevándorlási hullámot említenek Amerika benépesedéséről szólván.
|
|
8. ábra. A „jm” ligatúra ábrázolására
való törekvés okozhatta, hogy egyes régészeti leleteken a mitikus állatok
a legkevésbé sem természetes alakúak (ékszer a Tagar kultúrából, balra; szarmata
ékszer, jobbra) |
|
|||
|
|
|
|
|
||
|
Tagar
„j” |
Tagar
„m” |
Szarmata
„j” |
Szarmata
„m” |
||
John M. Roberts szerint a hideg korszaknak
a kezdetén (mintegy 20 ezer év alatt) vándoroltak az Újvilágba az indiánok
ősei (hozzátehetjük: tarsolyukban az egykor volt boldog ország emlékével és
írásával). A régészeti leletek alapján az indiánok ősei kb. 40 ezer évvel
ezelőtt már Dél-Amerikában is megjelentek, Kr. e. 13 - 10 ezer évvel pedig
egész Amerikában megtalálhatók a telepeik.
Szabó István Mihály akadémikus a Magyar Tudományos Akadémián 2002 végén tartott előadásában az 1995 és 2002 között publikált európai és amerikai szakirodalmi adatok alapján 11 500 évvel ezelőttre tette egyes ugor törzsek amerikai bevándorlásának időpontját. Leszármazottaik a penut indiánok, közéjük tartoznak többek között a totonákok és a maják is.
A www.mult-kor.hu honlap a Science-re hivatkozva számol be orosz kutatók felfedezéséről (2004. január 2.), akik minden eddiginél régebbi, harmincezer éves emberi település nyomaira bukkantak Szibériában, jóval a Sarkkörön túl, a világ egyik legkegyetlenebb éghajlatú vidékén. Az utolsó jégkorszak idején keletkezett telep nyomai a Jana folyó környékén találhatók, az északi sarkkörtől még csaknem 500 kilométerre északra, közel ahhoz a helyhez, ahol több tízezer évvel ezelőtt a Bering földhídnak nevezett szárazföldi átjáró vezetett Ázsiából Amerikába. Ez az átjáró körülbelül 11 ezer évvel ezelőtt, a jég olvadása, és a tengerek szintjének emelkedése következtében megszűnt, és kialakult a mai Bering-tengerszoros. A régészek korábban hangoztatott nézetei szerint az amerikai földrészt ezen az egykori földhídon keresztül körülbelül 11 ezer éve (azaz nem sokkal az átjáró megszűnése előtt) népesítették be az ázsiai földrészről érkező törzsek. A kőből és csontból készült szerszámok, a mamut- bölény- medve- oroszlán- és vadnyúlmaradványok azért hozták izgalomba a kutatókat, mert ezek az első jelei annak, hogy 30 000 éve (tehát 5 000 évvel az utolsó jégkorszak eljegesedési csúcspontja előtt) is éltek emberek ezeken az északi területeken, a mai Bering-szoroshoz közel. A felfedezés azt is valószínűvé teszi, hogy a mamutcsordákat követő vadásztörzsek már ekkor átjutottak az amerikai kontinensre.
Az Eurázsiából származó indián írás az új körülmények között talán nem fejlődött tovább, bár az ősírás elvének ismerete segíthette a majákat ismert írásuk megalkotásakor. Az ősírás jelei általánosan elterjedtek ugyan, a használat jellege azonban Amerikában megrekedt a vallásos jelmontázsok és szimbólumok szintjén (5. és 6. ábra). Nincs adatunk arról, hogy olyan kódexeket írtak volna tele ezzel az írással, amelyeket ma az indián történetírás kútfőiként tarthatnánk számon. Erről legfeljebb Diego da Landa püspök és az indián könyvek ezreit elégető társai tudnának többet mondani - ők azonban mindörökre elnémultak.
|
|
|
|
9. ábra. A megszemélyesített világoszlop ábrázolása egy szentes-jaksorparti
edény nyakán: emberarc, hegyek rajza és folyót jelentő kacskaringó (Kr.
e. 3000 előttről)
|
10. ábra. Lehecsényi fazekasmotívum: az égbe vezető (lépcsővel ellátott)
hullámtaraj ábrázolása a „jm”
ligatúra népi megfelelője (Florea/1967/111) |
E nagy ívű történetnek az az előnye, hogy nem sok elvarratlan
szálat hagy maga után. Nincsenek olyan írásemlékek, amelyeket ne tudnánk beilleszteni
a hosszú folyamatba s ezért aztán nem is kell elhallgatni egyiket sem. Egyszerre
válaszolja meg az özönvízmítoszok és az írás keletkezésének legfontosabb kérdéseit.
Persze egyúttal seregnyi új kérdést is felvet.
[16]
Ez azonban nem hátrány, hanem előny a gondolkodó kíváncsiak
számára.
Az ősírás tehát kb. 50 000
évvel ezelőtt alakult ki az Ararát vidékén. Azért gondoljuk, hogy itt volt
az írás szülőföldje, mert ezt a területet ábrázolja térképszerűen a körbe
zárt kereszt alakú Föld jel. Ezt valószínűsíti ama tény is, hogy az Ararát
tágabb térségében (a hettita hieroglif írásban, az urartui hieroglif írásban,
a sziklákba vésett őshorezmi jelek között, a tepe yahjai jelkészletben) és
az onnan kivándorolt népek vándorlási útvonalán másutt is kimutatható ez a
jelkészlet. Úgy gondoljuk, hogy esetükben az eredeti ősírás helyben megőrződött
változatairól van szó (7. és 8. ábra).
Az írás életkorát azért becsüljük
50 000 évre, mert ekkor ért véget Jóma királysága, és az indiánok ősei ekkor
indultak el hosszú útjukra az Ararát mellékéről, amelyre már magukkal vitték
a Jóma ligatúrát és a Föld hieroglifát is. Hangsúlyoznunk kell, természetesen,
hogy ez csak megközelítő időmeghatározás, amelyet az újabb régészeti és írástörténeti
felfedezések pontosíthatnak.
Az Éden írása minden bizonnyal
egyszerre adott lehetőséget hangok, szótagok és szavak jelölésére, akár a
ma is használt székely-magyar rovásírás (Varga/1998). Az ősírásnak a ligatúrákkal
és szójelekkel együtt 60-70 jele lehetett, amelyek ma sem tűnnének idegennek.
Az Ararát vidékéről szertevándorló népcsoportok Európától Amerikáig elterjesztették
az írásnak ezt a hieroglifikus típusát. Belőle alakult ki a vallásos, az uralmi
és a népi jelképek, valamint a modern írások jó része is.
A vizsgált rövid prekolumbián felirat és eurázsiai
megfelelői a legfontosabb hiteles tájékoztatást nyújtják az őskőkori mamutvadászok
és a jégkorszakot megelőző aranykor nyelvéről, írásáról és vallásáról – amely
a magyar nyelv, írás és ősvallás elődje. Megerősítik az eurázsiai és amerikai
mítoszokban, szentírásokban, valamint a magyar és japán krónikákban megőrzött
kollektív emlékezet lényegének hitelét, segítenek a genetika eredményeinek
értelmezésében és az őstörténeti kép kialakításában, egyúttal az írástörténet
újrafogalmazására ösztönöznek.
|
11. ábra. Tiwanakua kerámia Bolíviából, a Jóma ligatúra változataival |
12. ábra. Hun
sírlelet a Jóma ligatúrával (Aluhaideng, Kína) |
13. ábra. Magyarszombatfai kerámia a Jóma ligatúrával
|
Irodalom
Clark,
Grahame: World prehistory in new perspective, Cambridge University Press,
Cambridge, 1977.
Eliade,
Mircea: A szent és a profán, a vallási lényegről, Európa Könyvkiadó, Budapest,
1996.
Florea
Bobu Florescu – Teresa Mózes: Arta populara diu regiunea crisana, I., Ceramica
populara din regiunea crisana, Oradea, 1967.
Kállay
Ferenc: A pogány magyarok vallása, Laufner és Stolp, Pest, 1861.
Ornella
Semino, Giuseppe Passarino, Peter J. Oefner, Alice A. Lin, Svetlana Arbuzova,
Lars E. Beckman, Giovanna De Benedictis, Paolo Francalacci, Anastasia Kouvatsi,
Svetlana Limborska, Mladen Marcikiae, Anna Mika, Barbara Mika, Dragan Primorac,
A. Silvana Santachiara-Benerecetti, L. Luca Cavalli-Sforza, Peter A. Underhill:
The Genetic Legacy of Paleolithic Homo sapiens sapiens in Extant Europeans:
A Y Chromosome Perspective, Science, vol 290, 2000. november 10.
Pope,
Maurice: The Origins of Writing in the Near East, Antiquity, XL, 1966.
Roberts,
John M.: Képes világtörténelem, I., A történelem előtt, A korai civilizációk,
Officina Nova, Budapest, 1999.
Sadovszky,
Otto: Linguistic evidence for the siberian origin of the central California
indian shamanism, Shmanizm past and present, part 1, Ethnographic Institute
Hungarian Academy of Sciences, Budapest, International Society for Trans-Oceanic
Research, Los Angeles-Fullerton, 1989/165.
Szekeres
István: Őstörténetünk írásjelekben (Varga/1993/55).
Varga
Csaba: Jel jel jel avagy az abc 30.000 éves története, Fríg Kiadó, Budapest,
2001.
Varga
Géza: Különböző lineáris írásrendszerek hasonló jelei (Varga/1993/189).
Varga
Géza: Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti tanulmányok, Írástörténeti
Kutatóintézet, Budapest, 1993.
Varga Géza: A székely rovásírás eredete, Írástörténeti tanulmányok, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1998.
Varga
Géza: A magyarság jelképei, Írástörténeti tanulmányok, Írástörténeti Kutatóintézet,
Budapest, 1999.
Verrasztó
Zoltán: Jégkorszak után – jégkorszak előtt? Élet- és Tudomány, 1972. VII.
7., 1255. oldal.
[1] S mert egy nagyobb lélegzetű vizsgálatnak Amerikában kellene megtörténnie.
[2]
A Les Eyles (14 000 éves) sziklakarcán,
Grotte Cosquer (29 - 19 000 éves), Pech Merle (20 000 éves), Niaux (14 -
11 000 éves) barlangfestményén, Pont d' Arc (30 000 éves) kőlapján, Mas
d' Azil (10 000 éves) kavicsain, a Crehors-i (30 - 10 000 éves) csontlemezen
és máshol található írásemlékekről van szó.
[3]
Ide tartozik a tatárlakai korong és a Tordos
- Vincsa kultúra írása is.
[4] A kacskaringó (spirál) az égig csapó hullámtaraj képe, a Tejútra utal. A képi tartalom megérthető, ha a hagyományos kínai és japán hullámábrázolásokat összevetjük a lehecsényi fazekasmotívummal (10. ábra).
[5] Az akrofónia az az írástörténeti folyamat, amikor a szójel betűvé alakul s a továbbiakban a szó első hangját, vagy első mássalhangzóját jelöli.
[6] Azaz a latin írás „m” betűje egy „hegy” jelentésű, a székely írás „m” betűje pedig egy „magas” jelentésű fogalomjelből keletkezett. Mindkét jelölt szó „m” hanggal kezdődött és valamikor talán genetikus kapcsolatban is álltak egymással.
[7] A székely „m” és a kínai jelek kapcsolatát Szekeres István ismerte fel (Varga/1993/88).
[8] Az Éden név "Isten lakóhelye" értelmű. Az összetett szó előtagjának jelentését a sumér e "épület, ház" szó világítja meg s ez a gyök jelenik meg a magyar épület, épít szavakban is. Az utótagban pedig az „isten” jelentésű ten/den szóra ismerhetünk, amely - párhuzamaival egyetemben - sok nyelvben megtalálható.
[9] Maximus Tyrius a szkítákról, a Budai Krónika pedig a honfoglaló magyarokról ad ilyen értelmű tájékoztatást.
[10] Az anaszazik utódainál, a puebló indiánoknál a fazekasok ma is alkalmazzák a kacskaringót. Egyikük a Spektrum televízió 2004. III. 18-i adásában meg is magyarázta a jel értelmét. E szerint azt az utat ábrázolja, amelyen őseik a mai hazájukba érkeztek.
Ez azt jelentheti, hogy eredetileg a puebló indiánok is a világoszloppal azonosított őstől származtatták magukat, és - Csaba királyfihoz hasonlóan – lehetségesnek tartják a Tejúton (Tejútról) való érkezést.
[11]
A világot egy áldozatképpen megölt mitikus
lény testéből alkotják meg az azték mitológiában is, azaz a teremtésmítoszt
az indiánok ősei Eurázsiából hozhatták magukkal.
[12] A tenno méltóságnév a szkíták első uralkodójának, Thanának a nevével egyezik, aki a magyar krónikás hagyományban is a kezdetek uralkodója. A tenno és a Thana a magyar isten (ős ten) szó második szótagjának párhuzamai, amelynek a kínaiban a tien (ég) felel meg. A ten szó jelölésére a székely írásnak külön jele van: az „nt/tn” ligatúra.
[13] Sadovszky további magyar szavak indián megfelelőit mutatja fel, amelyek ismertetése azonban már meghaladná e tanulmány célkitűzéseit.
[14] Valójában nem az a kérdés, hogy rokonai vagyunk-e egyik, vagy másik népnek, hiszen végső soron minden ember rokona minden embernek. Azaz egyszerre vagyunk rokonai a suméreknek, az indiánoknak, a japánoknak és az obi-ugoroknak is. A kérdés inkább az, hogy milyen mértékben, milyen körülmények következtében vagyunk egymás rokonai és ez a rokonság mivel bizonyítható.
Kézenfekvőnek látszik ama ellenvetés, hogy a fenti állítás elfogadhatósága függ a rokonság fogalmának meghatározásától is. Valóban ez a helyzet. Amikor azonban az emberiség történelmének első lapjait elemezzük, akkor egy túl szűkre szabott rokonságfogalom megakadályozná a létező összefüggések megértését.
[15] Ördögh László zenetanár Cusco-ban rögzített egy félhang nélküli, ereszkedő dallamvezetésű pentaton indián dalt, amelynek hanganyagát 1998-ban Budapesten tartott előadásán mutatta be. A laikusok is azonnal azonosítani tudták a „Megismerni a kanászt …” kezdetű magyar népdallal.
Simon Péter egyetemi tanár pedig egy tábortüzeknél énekelt dakota dal szövegét és kottáját közli (Aki Őelőtte jár, adatok nélkül, ISBN: 963 03 9717 X, 2000). A dakota dal első sora így szól: „Rakattu ja dizet, ill ja füsti hezod” (magyarul: Megrakták a tüzet, száll a füstje hozzád). A magyar dalváltozat első sora szintén tűzrakásról szól, sőt hasonló szavakat tartalmaz: „Megrakják a tüzet, mégis elaluszik”. A két dallam azonossága nyilvánvaló.
[16] A témával ismerkedő olvasóban persze merülhetnek fel kételyek. Például berzenkedhet azon, hogy miért tulajdonítunk központi szerepet a magyar nyelvnek s a székely-magyar írásnak. Nos, azért, mert a magyar nyelv és a székely rovásírás olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, ami erre kényszerít bennünket.
Csak ízelítőül
említjük meg a következőket. Az Éden négy folyóját (Halüsz,
Araxész, Tigris/Idiglat/Hiddekel, Eufrátesz) a magyarok Istenének jelzőiről
(élő, úr, egy, jó) nevezték el.
Az anatóliai hattik napistenét (Estan) ugyanúgy hívták Kr. e. 3 000 táján,
mint ahogy a magyarság ma szólítja az Istenét, s e név a magyar ős és ten(gely) szavakból
álló összetétel. Tucatnyi idegen isten visel magyar szavakat, köztük a magyarok
Istenének jelzőit név gyanánt (atya
- Attis; egy - Odin; ősúr - Ozirisz, Assur; jó, javas - Jahve; él - Él; bél - Bél; anya - Anat stb.). A magyar Szent Korona,
a koronázási palást és a jogar szimbolikája a világoszloppal azonosítja
a magyar uralkodót (Varga/1999).
Cserépmadár szállás
(őrségi szálláshely, falusi turizmus)
Csinyálóház (őrségi szálláshely,
falusi turizmus)
Ő
rségi látnivalók településenként
Szállás Albérlet Ingatlan
Veleméri
képek
Apróhirdetés
Könyv
Őrség